07/07/2025
Az NCAP szerepe az autóbiztonságban

A városi kisautóktól a méretes terepjárókig, minden járműnek meg kell felelnie bizonyos biztonsági elvárásoknak, hogy ütközés esetén megóvják az utasokat. Bár a gyártók nem kötelezhetők rá, a töréstesztek mégis sokat elárulnak arról, hogy melyik autó biztonságos, és melyik kevésbé az.
Az autók biztonsági teljesítményét vizsgáló és értékelő szervezeteket NCAP-nak nevezik. De mit is jelent ez pontosan, és hogyan teszi biztonságosabbá az autókat az NCAP? Nézzük meg közelebbről!
A látszat sokszor csal!
Ne kockáztasd a biztonságodat – előbb ellenőrizd a járművet a carVerticallal
Mivel foglalkozik az NCAP?
Az NCAP (New Car Assessment Program, vagyis Újautó-kiértékelő program) egy gyűjtőfogalom, amely a különböző régiókban működő NCAP-szervezeteket takarja. Maga a kifejezés 1978-ban született az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy a vásárlók megbízható képet kapjanak az autók biztonsági szintjéről – és ami még fontosabb: arra ösztönözzék a gyártókat, hogy vegyék komolyabban a biztonságot.
Az NCAP különféle törésteszteket végez például frontális, oldalirányú vagy borulásos helyzeteket szimulálva, hogy kiderüljön, hogyan viselkedik egy autó a különböző baleseti szituációkban. Emellett fontos feladata az is, hogy tájékoztasson és segítsen eligazodni abban, miért kulcsfontosságú a járműbiztonság. A flottakezelőket is arra ösztönzi, hogy biztonságosabb technológiákat válasszanak. Az NCAP meglepő módon nem a gyártóktól kapja a tesztelt autókat, hanem névtelenül vásárolja meg őket a kereskedésekből – így biztosítja függetlenségét.
Világszerte több NCAP-szervezet is működik Ázsiában, Ausztráliában, Európában, Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban egyaránt.
- ANCAP – Ausztrália
- ASEAN NCAP – Délkelet-Ázsia
- China NCAP – Kína
- Euro NCAP – Európa
- Global NCAP – Globális szervezet
- IIHS – USA
- Japan NCAP – Japán
- Korean NCAP – Korea
- Latin NCAP – Latin-amerikai
- NHTSA – USA
- Bharat NCAP – India
5 csillagos biztonsági értékelést – mit is jelent pontosan?

Az NCAP-szervezetek a töréstesztek eredményei alapján biztonsági jelentéseket tesznek közzé. Az autókat jellemzően 0 vagy 1-től 5 csillagig terjedő skálán értékelik, és minél magasabb értéket kap egy autó, annál nagyobb védelmet nyújt egy baleset során.
Ütközés esetén egy 5 csillagos jármű utasai jóval nagyobb eséllyel ússzák meg sérülés nélkül a balesetet, mint azok, akik egy 0 csillaggal értékelt autóban ülnek. Évente több ezer súlyos közúti baleset történik – ilyenkor szó szerint életet menthet, ha olyan autóban ülsz, amelyik jól szerepelt a törésteszten.
Nézzük meg közelebbről, mit jelent az 5 csillagos értékelési rendszer:
- 5 csillag – A jármű fejlett, átfogó balesetmegelőző technológiával van felszerelve, és kiváló védelmet nyújt különféle helyzetekben. Ideális választás azoknak, akiknek különösen fontos a biztonság.
- 4 csillag – Összességében jó teljesítményt jelent az ütközésvédelem terén, és gyakran extra balesetmegelőző rendszerek meglétét is jelzi. Megbízható opció azoknak, akik a biztonság és a technológia között keresik az egyensúlyt.
- 3 csillag – Legalább átlagos szintű védelmet nyújt az utasoknak, de nem feltétlenül tartalmazza a legújabb balesetmegelőző funkciókat. Alapvetően biztonságos választás a mindennapi közlekedéshez.
- 2 csillag – Hiányzik belőle a fejlett balesetmegelőző technológia. Alapszintű biztonságot ad, de nem nyújt átfogó védelmet.
- 1 csillag – Csak minimális ütközésvédelmet kínál, a balesetmegelőző rendszerek pedig szinte teljesen hiányoznak. Ha fontos számodra a biztonság, ez nem a legjobb választás.
- 0 csillag – A járműből teljesen hiányoznak a modern biztonsági technológiák, ennek ellenére forgalomba hozható.
A gyenge biztonsági értékelés a gyártó hírnevét is megtépázhatja, és az eladásokban is visszaesést okozhat. Ha egy modell rosszul szerepel a teszteken, a gyártók általában gyorsan reagálnak, és biztonsági frissítéssel próbálják visszaszerezni a vásárlók bizalmát. Fontos azonban tudni, hogy az NCAP-szervezeteknek nincs kapacitásuk világszerte minden egyes modellt és annak összes változatát letesztelni, ezért általában csak a népszerűbb típusokat vizsgálják.
Az NCAP szerepe az autóbiztonságban

Az NCAP-szervezetek által végzett összes teszt nyilvánosan elérhető. Elég ellátogatni a régiód NCAP-oldalára, és máris megnézheted, mennyire biztonságos az autó, ami megtetszett. Az NCAP-szervezetek részletes jelentéseket tesznek közzé az autók biztonságáról – ezek tartalmazzák a töréstesztvideókat, a biztonsági felszerelések listáját, valamint a felnőttekre, gyermekekre és közlekedők védelmére adott pontszámokat is.
Végső soron mindenki maga dönt arról, hogy milyen biztonsági értékelésű autót választ. A legtöbben viszont kerülik a biztonsági szempontból alacsony besorolású modelleket.
Az autógyártók érthető módon marketingcélokra is előszeretettel használják az 5 csillagos értékelést, hiszen ki ne szeretne biztonságos autóban ülni? Ugyanakkor autóválasztáskor a biztonság mellett sok más szempont is felmerül, ezért előfordulhat, hogy egy gyengébb biztonsági értékelés sem befolyásolja érdemben az eladásokat.
Az autógyártók mindamellett komolyan veszik ezeket a teszteket, és általában igyekeznek korrigálni a modelljeiket, hogy legközelebb jobb értékelést kapjanak.
Mi a különbség az NCAP és az Euro NCAP között?
A világ különböző részein eltérőek az autóbiztonsági követelmények és szabályozások, ezért a Latin-Amerikában, Ázsiában vagy Ausztráliában működő NCAP-szervezetek tesztelési protokolljai is különbözőek lehetnek.
A globális NCAP egyfajta együttműködési platformként működik az egyes régiós szervezetek között, és szorgalmazza, hogy világszerte alkalmazzák az ENSZ legfontosabb járműbiztonsági szabványait. Fontos tudni, hogy az NCAP globális szervezete nem végez törésteszteket.
Az Euro NCAP 1997-ben alakult, hogy Európában vizsgálja és értékelje a járművek biztonságát. Hogy mekkora hatása van a piacra, azt jól mutatja, hogy 2017-ben a Fiat Punto lett az első modell, amely 0 csillagos értékelést kapott – a gyártó egy évvel később le is állította a forgalmazását.
Az Euro NCAP – más NCAP-szervezetekhez hasonlóan – azt javasolja, hogy csak 5 csillagos autót válasszunk. Ennek ellenére Európa-szerte még mindig rengeteg gyengébb értékelésű jármű kerül piacra.
Fontos megjegyezni, hogy az Euro NCAP szabványai nem kőbe vésett szabályok: folyamatosan frissülnek és szigorodnak. Ezért előfordulhat, hogy ugyanaz a modell néhány év elteltével már alacsonyabb értékelést kap – pusztán azért, mert időközben magasabbra tették a lécet.
Mit kell tudni a járműbiztonsági szabványokról és töréstesztekről?
Akár Európában, Latin-Amerikában vagy más régiókban végzik, az NCAP-tesztek négy fontos területet fednek le – ezek azok az alapvető biztonsági szempontok, amelyeknek minden autómodellnek meg kell felelnie, ha magas értékelést szeretne kapni.
Felnőtt utasvédelem
A felnőtt utasvédelemre adott pontszám azt mutatja meg, mennyire képes egy jármű megóvni a felnőtt vezetőt és utasait különböző baleseti helyzetekben.
Tesztelési szempontok:
- Frontális ütközés (mozgó, deformálódó akadállyal és teljes szélességű, merev fallal végzett tesztek)
- Oldalirányú ütközés (oldalsó mozgó akadály, oszlopteszt és távoli oldalirányú ütközés)
- Hátulról történő, ráfutásos ütközés (ostorcsapásos sérülés vizsgálata)
- Mentési és kiszabadítási lehetőségek (pl. ajtók nyithatósága, biztonsági rendszerek hozzáférhetősége)
Gyermekutas-védelem
Az NCAP-tesztek során jellemzően 6 és 10 éves gyermekeket szimuláló bábukat használnak annak vizsgálatára, hogy mennyire védi meg őket az autó egy ütközés során. Emellett több népszerű gyerekülést is beszerelnek, hogy ellenőrizzék, ezek mennyire könnyen és helyesen rögzíthetők.
Tesztelési szempontok:
- Gyermekbiztonsági rendszer (CRS)
- Biztonsági jellemzők – például a biztonsági öv hossza, a csat elhelyezkedése, az ISOFIX rögzítési pontok hozzáférhetősége és a gyerekülés stabilitása
- A gyermekbiztonsági rendszer beszerelésének ellenőrzése.
Gyalogosok és védtelen közlekedők védelme
Ezek a tesztek azt vizsgálják, hogy egy autó biztonsági rendszerei mennyire képesek megóvni a gyalogosokat, kerékpárosokat és más közlekedőket. A teszt során például egy bábu lép az útra, így ellenőrzik az automatikus vészfékrendszer hatékonyságát – nappali és éjszakai körülmények között egyaránt. Emellett azt is vizsgálják, felismeri-e a rendszer a közlekedőket tolatás közben.
Tesztelési szempontok:
- Fej sérülésének kockázata ütközéskor
- Láb sérülésének kockázata ütközéskor
- Medence sérülésének kockázata ütközéskor
- Automatikus vészfékezés (gyalogos esetén)
- Automatikus vészfékezés (kerékpáros esetén)
- Védelem a hirtelen ajtónyitás okozta balesetek ellen
- Automatikus vészfékezés / sávtartó támogatás motorkerékpárosok védelmére
Vezetéstámogató biztonsági rendszer
Minden modern autóban található olyan biztonsági technológia, amely csökkenti a balesetek kockázatát. Az NCAP-tesztek különböző baleseti helyzeteket szimulálnak, és azt vizsgálják, mennyire hatékonyan működnek a gyakorlatban az utasfigyelő rendszerek, a sávtartó asszisztens, a sebességszabályozó funkciók, az elektronikus menetstabilizáló és más biztonsági megoldások.
Tesztelési szempontok:
- Automatikus vészfékezés (járművek ütközésénék megelőzése)
- Utasfigyelő rendszer
- Sebességasszisztens
- Sávtartó asszisztens
Az NCAP valós baleseti helyzeteket szimuláló törésteszteket végez, hogy megállapítsa, mennyire biztonságos egy adott autó. Minden járművet ugyanabban a tesztkörnyezetben vizsgálnak, így az eredmények objektív képet adnak a biztonsági szintről. A tesztek során különféle bábukat használnak, amelyek felnőtt férfiakat, nőket és gyermekeket szimulálnak.
A biztonsági értékelések jelentősége
Fokozott járműbiztonság
A gyártók folyamatosan fejlesztik biztonsági technológiáikat, hogy jobb értékelést kapjanak, hiszen ez közvetlen hatással van az eladásaikra. Az 5 csillagos értékelési rendszer mára iparági mércévé vált, és a gyártók be is építik ezeket az elvárásokat új modelljeikbe.
Csökkenő halálozási arányok
Az NCAP-tesztek óriási hatást gyakoroltak az autóiparra – évente emberek ezreinek életét mentik meg. Nemcsak a sofőrökét és utasokét, hanem a többi közlekedőét is, például a gyalogosokét és a kerékpárosokét.
Alacsonyabb biztosítási díj
Azok az autók, amelyek biztonsági szempontból a topon vannak és 5 csillagos értékelést kaptak, akár kedvezőbb biztosítási díjra is számíthatnak. Mivel a korszerű biztonsági technológiák csökkentik a balesetek esélyét, egyes biztosítótársaságok alacsonyabb tarifákat kínálnak ezekre a járművekre.
Az NCAP értékelések előnyei a vásárlók szempontjából
Bár sokan nincsenek tisztában a saját autójuk biztonsági értékelésével, az NCAP-tesztek megismerése nagyban megkönnyítheti a választást, ha új vagy használt autó vásárlásán gondolkodsz. De pontosan miben segíthet neked egy NCAP-értékelés?
Tudatos döntéshozatal
Az NCAP biztonsági értékelések hasznos információkat nyújtanak az autók biztonsági felszereltségéről és teljesítményéről, így segítenek a vásárlóknak megalapozott döntést hozni. Megtudhatod belőlük, hogy az autó, ami iránt érdeklődsz, mennyire biztonságos, és rendelkezik-e a legújabb védelmi technológiákkal.
Használtautó-vásárlásnál azonban nem elég önmagában a törésteszt-eredményekre hagyatkozni. Még egy 5 csillagos értékelésű, újkorában kiválóan teljesítő jármű is áteshetett olyan baleseten, ami során megsérülhetett a váz, a felfüggesztés, a motor, a légzsákok vagy más kulcsfontosságú elemek.

Éppen ezért érdemes az NCAP-értékeléseket kiegészíteni egy carVertical járműtörténeti jelentéssel, amelyből kiderítheted, hogy az adott autót érte-e korábban sérülés. A jelentés más hasznos adatokat is tartalmaz: kilométeróra-állás, lopásnyilvántartás, műszaki adatok, korábbi tulajdonosváltások, fotók és még sok más. Az NCAP biztonsági értékelései önmagukban is hasznosak, de egy részletes járműtörténeti jelentéssel együtt még nagyobb biztonsággal választhatod ki a megfelelő autót – és elkerülheted a rejtett hibákat.

Tudatosság a járműbiztonsági funkciók terén
Az NCAP értékelési rendszer segít abban, hogy vásárlóként könnyebben eligazodjunk a biztonságosabb járművek között – és ez akár döntő szempont is lehet autóvásárláskor. A látványos töréstesztvideók és a részletes biztonsági adatok megmutatják, mely modellek nyújtanak valódi védelmet – és melyeket érdemes inkább elkerülni.
A vásárlók össze is hasonlíthatják a különböző autók biztonsági felszereltségét, így átfogóbb képet kaphatnak arról, milyen korszerű technológiák nyújthatnak számukra valódi előnyt.
Ellenőrizd a VIN-kódot
Kerüld el a költséges javításokat a jármű történetének ellenőrzésével. Kérd a jelentést most!